Egy ember, egy közösség, rengeteg szeretet

2017.06.20
Naszák Andrea
Naszák Andrea

2016 augusztusában kezdtem felfigyelni arra, hogy vastagabb a lábam. Ekkor találtam rá egy lányra, aki személyre szabott étrendet, és edzéstervet készít fogynivágyóknak. Instagram oldalán ( @andreanaszak) számtalan referenciaanyaggal bizonyította, hogy munkája eredményes, életmódja élhető. Segítséget kértem tőle, sokat beszélgettünk, el voltam keseredve. Ő bíztatott, és sok tanácsot adott, hogy min változtassak. Sajnos eredménytelen volt minden, most már tudjuk, hogy nem Ő hibázott, és nem is én. Andi minden kérdésemre válaszolt, nagyon segítőkész volt. Remekül dolgozunk együtt a diétát, és a receptes csoportot illetően is.

Augusztus óta tagja vagyok Andi zárt-receptes csoportjának, ahol a lányokkal együtt küzdünk az "álomalak"-ért. A közösségi oldalon lévő csoportban közel 1500 lányt motivál folyamatosan, és a lányok is segítik egymást.

Személyesen sosem találkoztam Andival, de nagyon jól kijöttünk egymással. Az instagram oldalamról tudomást szerzett a betegségemről, és olyan akcióba kezdett, amit nem akartam elhinni.

Először csak egy privát üzenetet láttam, amiben az állt, hogy "reméli megbocsátok és nem fogok haragudni"....majd láttam a posztot....


Andi vendégei tündérek.

Lányok, nem szeretnék senkit név szerint kiemelni, nehogy kihagyjak valakit...#andreanaszakteam :)

Imádlak Titeket! 

Hogy mi történt ez után...? Zokogás...öröm...bánat...minden...amit el tudtok képzelni.

Nem hittem el, hogy ez velem történik, nem hittem, hogy vannak még ilyen emberek. Először nem akartam elfogadni a pénzt, de erről Andi hallani sem akart.

A következő napon megkaptam az említett összeg 3,5*-esét!!

Megvádolták Andit, hogy ez az egész egy kamu volt, de NEM, nem az volt. Óriási segítséget kaptam, egy csupaszív embertől, és emellett rengeteg támogatást a csoportunk tagjaitól! :)

Megszámlálhatatlan mennyiségű üzenetet kaptam. Mindenki mellettem van, mindenki támogat. Akkora motivációt jelent ez számomra, hogy tudom, hogy nem adhatom fel. Harcolok, és a remény most fényesebben ragyog, mint eddig...(erről később).





Óriási köszönet Andi, csodás ember vagy!

Bízom benne, hogy egyszer viszonozni tudom a segítséged!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el